AutóCity Skoda Cycling Challenge - Villány Nagydíj

Kép: 

Régen szerettem ezt a pályát, de 3 éve nem volt már itt verseny, sok mindenre nem emlékeztem már a pályából.
Érkezés után egyből kiderült hogy ma lehet hogy nem kiscsoportos foglalkozás lesz. Itt volt részben Epronex első sor, Narke, Zengő, BVSC, … erős mezőny jött össze.

A lassú rajt után egyből 46-47-es tempó, és folyamatos lószok, szökési kísérletek. Próbáltam végig elöl lenni, 1-2 próbálkozásom is volt, de senkit nem engedtek el. 25 km körül el is döntöttem fejben, innen én biztosan nem tudok elmenni. Szépen meg kell ülni.
30 km körül Tomi odagurult mellém hogy most kéne szépen elcsorogni, kicsit megnyugodott a mezőny, és engem talán elengednek.

„Én biztos nem megyek, erőm sincsen”, és tényleg így is éreztem. De 35 km körül rám került a vezetés, és egyszer csak azt vettem észre hogy az út bal szélén elléptem a mezőnytől, és van már kb. 50-60m előnyöm.
Ezt már csináltuk, szépen sunyiban növeljük a tempót, és nézzük jön-e valaki. Kb. 100-150m előnyöm lehetett már, amikor megjött Bodzán Karcsi egyedül. Hát jó, akkor menjünk, meglátjuk mi lesz.
Itt még úgy gondoltam, megyünk a mezőny előtt egy 10-20 percet, és úgy is pikk-pakk megfognak. De ettől még a szökés az szökés! Csináljuk KOMolyan, ami a csövön kifér. Sokat vezettem, de Karcsi is rendesen kivette a részét, ez igazi csapatmunka volt.
Amikor annyira eltávolodtunk hogy nem láttam már a mezőnyt, akkor azért megjött fejben a vezérhangya hogy ez akár jó is lehet. De azon is pörögtem, hogy Epronex, Narke, innen tényleg el lehet menni?

Tudtam hogy a 60 km körüli mászás lesz a kritikus pont, mondtam is Karcsinak, ha az után még nem látjuk a mezőnyt akkor jók vagyunk!
Megvolt a mászás, és nem láttuk a mezőnyt. Itt kaptunk egy időt is, elvileg 1 perc 20(?) másodperc az előnyünk. Olyan 70 km körül viszont éreztem hogy azért ez fáj, plusz egyenesben láttuk hogy jönnek mögöttünk.
Karcsi úgy gondolta megfognak bennünket hamar, de innen azért már nem adjuk oda, mondtam neki hogy „ne nézz házra, csak nyomd!” Aztán csak nem jöttek! :D

A vége előtt 1 km-el azért már látványosan közeledtek, nem voltak sokan talán 8-an. Itt már tudtam hogy az utolsó 300m-es mászás, az nekem nem fog menni.
Karcsi úgy gondolta együtt befutunk, de rákiabáltam, hogy te még bírsz menni, végig kell nyomni!
Engem kb. a 200m-es táblánál értek utol, esélyem sem volt átvenni a tempót.
Karcsi viszont megcsinálta, és kicsivel előttük beért, nyert!

Ettől függetlenül én ezt a mai versenyt nagyon élveztem, idén ez volt a harmadik sikeres szökés!
A kategória első hely bőven megvolt, és abszolútban is 7-ik lettem így, ebben a mezőnyben ez egy szép eredmény.

 

Tags: